Mese, mese meskete…

Mese, mese meskete, Minden hétre egy mese Benedek Elek örök becsű gyűjteménye szerint. Majdnem szerintem is, mert ha nem is minden hétre, de hullámokban sűrűn. Időnként pedig még sűrűbben.

Egy-egy mesében maga az élet, a tudás, az önirónia elevensége, az emberiség történelme megbújik, legyen az bármilyen nyelvezetű és célközönségnek szánt.

Pom Pom

Pom Pom különös kedvenc. És nem csak az egyujjas kifordított bundakesztyű és a papucs orrán pamutbojt miatt. Ott van ugye Picur, a szöszi kisiskolás, akivel mindenki (légyen az gyermek vagy felnőtt) könnyedén tud azonosulni, és ott vannak a furcsa fantázia szülte lények, mint a csokoládérajongó Gombóc Artúr, Madárevő Golyókapkodó, Órarugó Gerincű Felpattanó, Mindentvágó Olló, Festéktüsszentő Hapci Benő, akik (nem amik! – a szerk.) ezernyi érzelmet, tanítást, humoros párbeszédet és szituációt hoznak magukkal.

Csukás István meséi Sajdik Ferenc rajzaival közösen egyek a nyolcvanas évektől, amióta Pom Pom meséinek részei jelennek meg. De hogy ki is az a Pom Pom? Igazából nem tudni, mert egy, de lehet éppen sokféle is: paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű vagy papucs orrán pamutbojt. Ha ez még nem lenne elég, még nagy mesemondó is! Mert Pom Pom türelmes, ül az ágon, egy szép hosszú ágon, és minden nap várja Picurt. Sapkaként a fejére ül, és amíg mennek az iskolába, mesél. Csodás történetei vannak Gombóc Artúrról, a falánk madárról, és a többi nem kevésbé izgalmas figuráról. Legtöbbször Picur, feje búbján utazva mesél.

Mesél, mert mesélni mindig mindenről lehet valamit. Mindig minden életre kelhet, megszólalhat, véleményt alkothat, nemcsak Pom Pom és Gombóc Artúr, hanem máskor hétköznapinak látszó tárgyak is megelevenednek, s izgalmas, rejtélyes események okozói lesznek - a fantázia semminek nem szab határokat.

Például, amikor Picur elesik a tintásüveggel, akkor Pom Pom a bátor tintanyúlról mesél, vagy amikor kirándulni mennek, és leereszt a bicikligumi, akkor az Óriástüdejű Levegőfújó kerül előtérbe. De van, amikor Picur nem iskolába megy, hanem otthon van, és ott mesél Pom Pom. a Mikulást várják, akkor arról mesél Pom Pom, amikor Gombóc Artúr volt a Télapó, vagy amikor Picur vendégségbe megy, akkor Pom Pom meséje az önműködő vasalóról szól.

„Órarugógerincű Felpattanó

Pom Pom bóbiskolt az ágon, egy szép hosszú ágon, de a fél szemét azért nyitva tartotta, és az útra pislogott, hogy mikor jön már Picur, csak nehogy szem elől tévessze!

Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri! Egyszer ilyen, egyszer olyan. Most milyen? Most leginkább egy szőrsapkához hasonlít, egy pislogó szőrsapkához.
Hát ahogy pislogott meg bóbiskolt, a nyitva tartott fél szemével végre meglátta Picurt.
Rögtön kinyitotta a másik szemét is, jó nagyra nyitotta mind a kettőt, mert Picur elrohant a fa alatt, olyan gyorsan, mint a szélvész.
Pom Pom izgatottan kiabált:
– Hová rohansz? Miért rohansz? Az iskola megvár! Állj meg! Várj meg te is engem!
Picur lelassított, és hadarva magyarázott:
– Hát nem látod, hogy már fél kilenc?! Jaj, már nem is fél kilenc, hanem egész kilenc! Elkésem az iskolából! Hát nem látod?
Pom Pom kihajolt, és megnézte az utcai órát.
– Várj, várj! Rossz órát nézel! Vagy rosszul nézed! Ezen az órán még csak fél nyolc!
Picur visszajött. Megállt a fa alatt, és abba az irányba nézett, amerre Pom Pom mutogatott. Az óra valóban fél nyolcat mutatott.
– Nem értem – morfondírozott Picur. – A másik órán kilenc volt. Nem értem!
Pom Pom töprengett, rázta a fejét, tekergette a nyakát, vagyis gondolkozott, majd vidáman a homlokára csapott.
– Megvan! Ez nem lehet más, mint Órarugógerincű Felpattanó!
– Órarugógerincű micsoda? – csodálkozott Picur.
– Elkísérhetlek? Majd útközben szép lassan elmesélem. Van idő! Rengeteg időnk van!”

Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim

Scott Pilgrim nem egy könnyű eset. Huszonhárom éves és munkanélküli, ami azért hátrány, még egy képregényfigura életében is. Napjait egy egyszobás albérletben tölti, amit totál meleg barátjával oszt meg, videojáték hátán videojáték a szobában, együtt jár egy tizenhét éves kiscsajjal, aki ugyancsak nem könnyű eset, és hogy ne legyen unalmas, egy hallgathatatlan zenét játszó bandában basszusgitározik, borzalmasan. Szóval Scott Pilgrim olyan figura, aki normál viszonylatban senki példaképe nem lehet, lúzer, mégis… imádnivaló.

Ennyi a kerettörténet, a kanadai képregényrajzoló, Bryan Lee O'Malley hat kötetben álmodta meg a sorozatot, lévén az akadályok, melyek Sclott előtt állnak, több részre tehetők, és várós mindegyik rész. Mert minden bénasága, buggyantsága és cikisége mellett Scott Pilgrimnek helye lett, méghozzá kitüntetett helye a kortárs kult mese- (képregény)irodalomban. Ez a se nem felnőtt, se nem gyerek fiatalember, aki önálló életét igyekszik élni, miközben a felelősségtudat csírája sem alakult még ki benne a kor hason korú fiataljainak a tükre.

Szembesít önmagunkkal, saját mindennapjainkkal, zűrös kis életciklusainkkal, haverok, buli, hanta… szemét, másnaposság, gördeszka, hajfestés, exek, szerelem a nagy Ő(?) személyében, bátorság. Nem nagy sztori, és mégis, kiderül, hogy tekintünk a valós és a virtuális életre, hogy a játékkonzul is jó valamire, hogy a kúl csaj, is lehet szerelem, és hogy nem ejtették fejére az ifjúságot; olyan dialógusok, adok-kapok szájtépések teszik viccessé a történetet, hogy az olvasó azt veszi észre, hogy vigyorog és viszi mindenhova magával a könyvet. A sztori humoros, ritmusos, lendületes, magabiztosan visz előre – ki tudja hová.