Boris Vian: Tajtékos napok

„– Én egyáltalán nem vagyok felelős érte – tiltakozott Jézus. – Talán beszéljünk másról...
– Kire tartozik? – kérdezte Colin.
Nagyon halk beszélgetésüket a többiek nem hallották.
– Semmi esetre sem ránk – felelte Jézus.
– Meghívtam magát a házasságkötésre – mondta Colin.
– Jól sikerült – mondta Jézus –, s én jól mulattam. Ezúttal miért nem reszkírozott meg több pénzt?
– Elfogyott – felelte Colin. – Meg most nem is esküvőről van szó.
– Nem hát – felelte Jézus.
Úgy látszott, zavarban van.”

Hogy akadtam rá: Alig tizenéves korom óta a könyvespolcaimon fekszik, muszáj volt belőle egy új példányt beszerezni.

Miért: Boris Vian írásaiból árad a jazz szeretete és értése. És mert talán az egyik legszebb szerelmes regény – minden érthetetlenség ellenére is.

Köpök a sírotokra
Valamikor 11-12 éves koromban olvastam először, emlékszem akkor csak a hangulata fogott meg a mély tartalmi mondanivalóhoz még pöttöm voltam. Aztán ahogy vonzódni kezdtem az első olvasásra alig érthető, groteszk, vagy épp szürrealista szerzőkhöz, úgy vált kedvenccé Boris Vian is.
Vian stílusa annyira egyedi, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette, nem lehet becsukni a könyvét és azonnal egy új történetbe kezdeni, nem lehet azonnal megérteni vagy egyáltalán biztosnak lenni abban, hogy van mindannak értelme, amiről olvastam. És én épp ezekért a különcségekért, és abszurd képekért tartom fenomenálisnak.

Az 1947-ben megjelent Tajtékos napok, Boris Vian legsikeresebb, és talán legsikerültebb műve, de hogy legismertebb az egészen biztos. Vian a francia kultúrélet lelkes résztvevőjeként a Patafizikus klub tagja volt, barátja Sartre-nak, és ha tehette Miles Davis-szal zenélt. Krónikus szívbetegsége miatt sajnálatosan fiatalon hunyt el. 39 éves volt mikor a Vernon Sullivan álnév alatt írt regényéből készült Köpök a sírotokra című film vetítése közben felállt, dühös, trágár megjegyzést tett a filmre, majd összeesett és kórházba szállítás közben meghalt.
A Tajtékos napok egy olyan történet (ha egyáltalán történetnek lehet nevezni), ami sokak szerint a világirodalom egyik legszebb szerelmes regénye, másoknak viszont egy lehetetlen szürrealista „tákolmány”. Hogy melyik táborból van több, arra nem is vagyok igazán kíváncsi. Mert a regény nem arról szól, hogy tényeket vegyek sorba. Vian a valóságot, amely egy szerelmes történet, átszövi groteszk és valóságtól elrugaszkodott, abszurd képekkel.

„Szeretnék szerelmes szenni – mondta Colin. – Szeretnél szerelmes szenni. Ő item szeretne szerelmes szenni. Mi, ti, szeretnénk, szeretnétek szerelmesek szenni…”
A történet egyik fele nem is olyan bonyolult. Mondhatni mindennapos szerelmi kaland, csakhogy... A fiatal Colin beleszeret Chloéba. Igen, tényleg megesik olykor az ilyen az emberrel. Ám Colin elhatározza, hogy tiszta és mélységes szerelemmel szeretné szeretni a lányt. Ez már nem is olyan egyszerű. Colin nem önmagát szereti Chloéban, hanem a lányt szereti „szőröstül-bőröstül”, és mintha ez nem lenne elég nagy feladat egy fiatal szív számára, a sors újabb terhet ró rá. A történet ugyanis nem úgy folytatódik, hogy összeházasodtak, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak… Igaz, Colin és Chloé valóban összeházasodik, de a gyönyörű jövő hamar szürke maszattá alakul. Mert hiába a szenvedélyes szerelem a valóság olykor az ember képébe vág. Chloé megbetegszik, Colin pedig a lány gyógyulása és gyógyíttatása érdekében mindenről lemond, ami az emberi méltósághoz szükséges lehet. A felesége gyógyításra költi miden pénzét, s mikor a pénz elfogy akkor is a legvadabb áldozatokat hozza a lányért, például a test- és léleknyomorító világot (is) szimbolizáló legabszurdabb munkákat is elvállalja…

„Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle.”
Igen, a regény a szerelemről szól, no meg az élet értelméről, a mulandóságról és az örök pillanatokról, fájdalomról, örömről. A regény nyelvezete, metaforikus és szürreális képi világa, abszurd humora pedig megunhatatlan.

Olyan mint egy álom vagy legalábbis nagyon hasonlít rá; tele van zűrzavaros képpel, egymást váltják a színek, a hangulatok, hol erős érzelmi felindulások, érzelmi elnyomások váltják egymást egészen a közönyig. Egy furcsa, színes, hol hegyes, hol domború, hol fényes és áttetsző, máshol poros, homályos tükrön keresztül az időtlen és megfoghatatlan (vagy nagyon is valóságos) világ. Freud szerint a vágyak beteljesítése az álom. Nos Vian valami nagyon hasonlót ír le. Bármi megtörténhet, a meglepetéseket mégsem szabad várni, mert úgyis jönni fognak, ahogy az alvás közben megélt eseményeket, az álmokat sem lehet kontrollálni, így a Tajtékos napok valóban tajtékosak és mindenképpen cenzúrázhatatlanok maradnak. Nem csoda, hogy az idők során egyfajta kultuszkönyvvé nőtte ki magát.

Kiadó: Merhavia Kft.
Cím: L'Écume des jours
Fordította: Bajomi Lázár Endre
Megjelenés: 2006
Oldalszám: 192

Tetszési index: 89%

Nem voltam ott

Véget ért a könyvek fesztiválja, jöhet a könyvek hete. A gazdasági válság mindenhova begyűrűzött, de azért vannak nap- (és betű)sütött pillanatok a mindennapjainkban. Már egy középhaladó betűfaló is pontosan tudja, ha lemaradt volna a tavaszi bevásárló és felfedező körútról, a nyáron behozhatja lemaradását.

Az ellentétek könyvespolcán
Nem voltam ott, nem láthattam, hogy a tömeg, mekkora tömeget képviselt, nem tudok beszámolni arról, hogy a sikeresnek értékelt XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, vajon mitől lett sikeres és mivel nincsenek realitáshoz és kézzelfogható könyvekhez, könyvillatokhoz kötött impresszióim, csak imaginárius ötleteim, elméleteim lehetnek a megjelent beszámolókat, helyszíni és nem annyira helyszíni tudósításokat és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének sajtóanyagát olvasva. Hogy mire elég mindez? Nyilván semmire. Ami mégis szembeötlik, hogy valahol, az apró részletek és a könyves standok között és mellett, a (nem) tornyosuló könyvhalmazok és a beharangozott több mint ötvenezer kötet, közöttük kétszázötven erre az alkalomra megjelent újdonság ellentmondást tartalmaz, mintha a könyvfesztiválon résztvevő kollégák és a szervezők nem is ugyanott lettek volna - az a Millenáris talán nem is az a Millenáris…?

Próbáltam informálódni a hivatalos honlapon, a bookfestival.hu oldalon azonban, mintha a könyvkiadást meg sem érintette volna az infokommunikációs forradalom, mindössze tárgyilagos rovatokba szedett ismertetőket találni; friss beszámolóknak, híreknek, aktuális képanyagoknak, ne adj isten, videóknak nyoma sincs, és bár az e-book szócskát emlegetik előszeretettel, a felhasználóbarát webes lehetőségek léte a távoli jövő reménye csupán.

És bár olvashatok egy rövidkére sikeredett ismertetőt a díszvendégről, Amos Ozról, ez alapján még nem mentem volna ki a Millenárisra miatta. Azt is hiába szeretném megkönnyíteni magamnak, hogy erről a központi oldalról keressem fel a kiadók honlapjait (hátha azokon több ismeretet kaphatok), a könyvfesztivál szájtjáról nem mutatnak linkek. Mégis, kinek az ünnepe? Csak nem reklámnak veszik a linkelést?

A tények
Az MTI hírösszefoglalója szerint a könyvfesztivál látogatóinak száma elérte a hatvanezret - tavaly is körülbelül ennyien voltak -, az érdeklődőket a négynapos rendezvényen több mint ötvenezer kötet, közöttük kétszázötven erre az alkalomra megjelent újdonság, 25 ország félezernyi kiállítója várta.
Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója megjegyezte, hogy a könyvfesztivál az olvasók és a kiadók számára is ünnep, így az itteni forgalom nem tükrözi pontosan a könyvszakma problémáit, például azt, hogy a könyvpiac szinte minden fontos makromutatója csökkenést mutat.

A könyvpiac a válság évében
A válság ellenére két területen (a könyváruházakban sétálva és a könyvkereskedők listáját tekintve nyilvánvaló) mégis nőtt a forgalom: a szépirodalom, valamint a gyerek- és ifjúsági irodalom körébe tartozó könyveknél, viszont jelentős a visszaesés az ismeretterjesztő kiadványoknál és a tudományos műveknél.
Hogy mi lehet e bővülés – a társadalom jelenlegi zaklatott, és egyre szegényedő állapotát nem kikerülve – oka? Talán az olvasási szokások átrendeződésének, a lektűrök, szórakoztató művek iránti nagyobb keresletnek lehet tulajdonítani, és annak, hogy bár a magyar olvasótábor mindig kiemelten kedvelte a szépirodalmat, az manapság sajnos egyre inkább visszaszorulóban van. Ezt látszik alátámasztani a négy nagy könyvterjesztő cég (Alexandra, Bookline, Libri, Líra) tavalyi éves toplistája. A könyvterjesztő cégek éves toplistáit nézve élvonalban van Stephenie Meyer vámpírkönyvei, valamint Dan Brown tavaly év végi megjelenése ellenére is jelentős példányban elkelt bestsellere, Cellho népszerű regényei és több magyar szerző, Csernus Imre, Fejős Éva, Müller Péter, Vujity Trvtko, Moldova György, Spiró György, Ulickaja-regény.
Nem voltam ott. A Könyvhét viszont még előttünk van.

Werner Schmitz: Das Karpaten-Projekt

Hogyan találtam rá: Német kiadók honlapjait böngésztem, és megakadt rajta a szemem.

Hogy miért: Elsősorban a politika, a vadászat, a mackók, Erdély és a német nyelv miatt.

Egy hős a sötét Románia szívében
Nem tudok elfogulatlanul írni róla. Pedig próbáltam, próbálom. Werner Schmitz irodalmi stílusban megírt izgalmas politikai krimije épp elég feszültséget, izgalmat és ironikus gondolatot tartalmaz ahhoz, hogy könnyedén elérje, hogy olykor szótárazva, egy éjszaka alatt kiolvassam.

A 2005-ös választási kampány időszakban, amikor már nyilvánvaló, hogy Németországban kormányváltás lesz, a hamburgi „Magazine” elnevezésű magazin főszerkesztője pedig igyekszik politikai befolyását kiterjeszteni és jó kapcsolatokat ápolni az Európai Unió új tagjelölt országaival. Amikor főszerkesztő barátnője, egy gelsenkircheni cipőgyáros barátjának a lánya, Diana Steinkamp felhívja rá a figyelmét, a „kegyetlen” román vadászok barnamedvék létét fenyegető zsákmánykörútjaira, azonnal Romániába, Erdélybe küldi Hannes Schreiber riportert, hogy nyomozzon az ügyben.

Teddy und Problembär
16 évvel Ceausescu halála után, az egykori diktátor nagy hobbija a trófeagyűjtő medvevadászat igazi üzletté vált Romániában. A „Gondozzuk a medvéket” mottójú erdészeti hivatal vezetője Teddy, akit suttogóként ismer mindenki a környéken, rájön, hogy az ismeretlen vadászok megjelenése sokkal többet rejt magában, mint a barnamedvék elfogása; illegális gázolaj kitermelést végeznek a környéken. Teddyt és a riportert anyagilag támogatja Diana Steinkampm, hogy fény derüljön az igazságra, ám nem minden hátsó szándék nélkül. Nem sokkal azután hogy Schreiber a helyszínre érkezik, őt és a medvesuttogót megtámadják a hegyek között éjszaka, másnap pedig egy holttestet találnak az erdőben. Schreiber attól tart, hogy a saját szabadságát veszélyeztetné azzal, ha a gyilkosságot bejelentésével a rendőrséghez fordulna. Az egyetlen utat választja: „ő maga találja meg a fényt a sötétben”.
Schreiber a faluban kezd nyomozni, megismerkedik Katharinával, akinek a szülei Romániából emigráltak Németországba a Ceausescu-éra alatt. Természetesen a medvekutató biológusnő megjelenése feldúlja a riporter életét, ám arra csak később derül fény, miért kelti fel a román rendőrség figyelmét és miért tartóztatják le.

Schreiben als Schießkunst: mit jedem Wort treffen
Hannes Schreiber az aprólékos, megvesztegethetetlen riporter és szenvedélyes vadász ideális a nyomozó szerepére. És ez vonatkozik krimi írójára, Werner Schmitz-re is, aki hosszú, és a 80-as évek történelmi és politikai utalásokat olvasva, eredményes kutatást végzett azért, hogy a korrupcióval és intrikákkal dúsított krimi meggyőző legyen. Schmitz, aki egyébként maga is szenvedélyes vadász, betekintést nyújt egy jelentős magazin szerkesztőségének a működésébe, szembeáll az előítéletekkel, és cáfolja, hogy a vadászat káros lenne az élővilágra és közelebb hozza a Kárpátokat, az erdélyi szászok életét és a román történelem egy szeletét. Egy kis fehér folt a bűnözés térképén… - még akkor is érdekes és izgalmas, ha a világnak ez a szeglete és ez a „hobbija” soha nem érdekelt volna.

Werner Schmitz imádta a történetet az biztos: „Beim Schreiben fahndete Hannes stets nach dem einen Wort, das ein Gefühl, eine Sache oder ein Tun haargenau traf.“

Kiadó: Grafit Verlag GmbH
Megjelenés: 2010. március
Nyelv: német
Oldalszám: 258

Tetszési index: 78%

Szőtsné Fritz Ágnes és Banainé Balogh Katalin: Kádár János s.k. - A betűkbe zárt személyiség

„Kádár János nem könnyítette meg az utókor dolgát. Ritkán és szűkszavúan beszélt saját magáról. Mindent megtett annak érdekében is, hogy eltüntesse tevékenységének írott nyomait. Élete vége felé elindultak a történeti kutatások a volt Párttörténeti Intézetben. Ekkor telefonált az akkori igazgatónak, Huszár Istvánnak: "Huszár elvtárs, nem azért tettük oda magát, hogy hagyja, ottan mindenféle kutatók turkáljanak".

Hogy akadtam rá: A friss grafológia könyveket mindig átböngészem a könyvesboltokban. Amikor megláttam, hogy egyik volt oktatóm, Vékony Györgyi ellenőrizte a Kádár János írásáról szóló elemzéseket azon nyomban birtokomba vettem.

Miért: Mert úgy nőttem fel, hogy Kádár János bácsi „a jóságos” volt a nagy nyilvánosság előtt, és csak titokban szidták, kritizálták. Mert Kádár János mindent megtett azért, hogy „a jóságos” szerepét elhitesse magáról - ő maga égette el számtalan kézzel írott feljegyzését, levelét.

Minden, amit takargatni szándékozott
Érdekes, ám annál nehezebb feladatra vállalkozott a két szerző az egykori főtitkár írásának, személyiségének elemzésével. Szőtsné Fritz Ágnes és Banainé Balogh Katalin nem árul zsákba macskát: a könyv már a fülszövegben és a bevezetőben felkészít arra, hogy a titkot nem fejtheti meg, épp csak bepillantást tud nyújtani (Csermanek) Kádár János ellentmondásokkal teli személyiségébe. Kádár János hiába „uralkodott” 33 évig, viszonylag kevés aláírt dokumentumot hagyott maga után, a kézzel írt leveleinek, közleményeinek száma csekély, az okleveleket, a leveleket pedig nagyon ritkán dedikálta, inkább gumibélyegzőt használt.

A már megjelent könyvek, elemzések, a köztudat, mind mély befolyással bír, a szerzők mégis megpróbálják bemutatni egy szinte mindenki által ellentmondásos embernek ítélt politikusnak a valódi arcát. Talán azért, mert a szerzők valóban hisznek abban, hogy „a kézírás - a legszemélyesebb, legőszintébb önvallomás - megmutatja azt is, amit sem a kortársak visszaemlékezései, sem a történeti kutatások nem tudtak feltárni: a személyiség törekvéseit, indítékait, a politikusi szerep mögött rejtőző esendő embert, Kádár Jánost.„

Ellentétek hálójában
Hiányossággal, vagy inkább a történelem és a politika játszmáival kell kezdenem: a szerkezetében erősen felosztott könyv nem mutatja be a fiatal Kádár egyéniségét, mert a levéltárakban nem találtak példát rá, így a legkorábbi írás, amit boncolgatnak, a már 42 éves Kádárról szól.
Grafológia nem létezik pszichológia nélkül és vallom, hogy fordítva is igaz. Persze, mindig mindent a maga környezetében és tudatában kell vizsgálni. Az írásszakértő szerzőpáros a kor adta kronológiát vette alapul, és az írásminták most itt is bizonyították, hogy a történelmi és a történelemben felvállalt szerepeink változásai nem csak nyomot hagynak rajtunk, hanem belénk is égnek.
A fejezetek a korszak kiemelten fontos eseményeinek felidézésén kívül, Kádár János kézírásai által a grafológiai jellegzetességeibe is igyekszik betekintést engedni – rámutatva a grafológiai jegyek, alakzatok, szimbólumok előfordulására.

Nem lehetne panaszra okom. Ha valakit érdekel a politika, a történelem vagy maga Kádár János személye, akkor sok érdekes információval, háttérrel és magyarázattal gazdagodhat A betűkbe zárt személyiséggel. Ha viszont ezt a valakit kizárólag a grafológia tudománya érdekli és motiválja, akkor elvarratlan szálakkal, olykor hiányérzettel, visszamaradt kérdésekkel és válaszokkal kell beérnie, és elégedettnek lennie, mert legalább ennyivel többet tudhatunk.

Kiadó: Flaccus Kiadó
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 168

Tetszési index: 69%

Claude Samuel: Clara S. - Egy szenvedély rejtelmei

"Amit kér, az egy egyszerű „igen”. Rövid kis szó, és milyen döntő. Én ne tudnám kimondani ezt a kis szót teljes lelkemből, akinek a szíve csordultig van kimondhatatlan szeretettel? Kimondom hát, és teljes bensőm még suttogva hozzáteszi: „mindörökre”."

Hogy akadtam rá: Aki zenélni nem tud, legalább is, merje meg a művészt, akit hallgat. Főleg, ha titkokkal teli eredeti címe van. Persze, hogy megrendeltem.

Miért: A kultúratörténeti telenovella gazdagítja életemet, betekintést enged egy családhistória drámai fordulataiba, szerelmi és szellemi titkaiba, miközben felhívja a figyelmem, hogy utánanézzek az adott kor élet- és divatstílusának.

Schumann ist der Dichter
Hm… nem is tudom, valahogy mást vártam. Nem többet, nem is kevesebbet, csak épp mást. Vagy nem elég regényes, vagy nem elég tudományos. Vagy egyik sem? Vagy túlzottan is mindkettő?
Az előszó és a fülszöveg szerint megismerhetjük Robert Schumann feleségét, a zongoraművész Clara Schumannt napló- és levelezéstöredékeire és a szerző fiktív színpadra állítására alapozva. Romantikus regénynek nem definiálnám, de hiteles, tudományos történelmi tanulmánynak sem.
A „bécsi klasszikusok” Beethoven, Haydn, Mozart; Schubert; ne feledjük Händelt se mellőlük… az ifjak következtek Mendelssohnnal a romantika, Liszt a szellemi és zenei élet energiája, Berlioz, Schumann, majd újabb korszakváltás, és Johannes Brahms a nagy klasszikusokat felidéző.

Asszony- vagy művészsors
Clara Wieck számára Mendelssohn barátsága mellett a tizenhatodik életév a szerelmet is meghozta: ekkor vall először érzelmeiről a nála közel húsz évvel idősebb Robert Schumannn, és veszi kezdetét a szenvedélyes és szívfacsaró szerelem, a harc az „mindenre elszánt gonosz” apával, majd idegbaj felé haladó férj tragikus végkifejletét előre megjósolásával, amit a számomra álmosítóan szürke jó barát (esetleg szerető?) Brahms, aki „hirtelen robbant be Clara életébe… a folytatás… mozgalmas volt, de a családi titkok fejezetébe tartozik…” történetfolyama egészít ki.
A kor, amelyben élt, nehezen érthette Clara Shumann (az ünnepelt zongoraművész, nyolc gyermek édesanyja, egy zseniális komponista odaadó felesége, és nem utolsósorban nagy idők tanúja) szenvedélyét, vagy szenvedélyességét. Boldognak, ám rövidnek mondható házasságot tett tönkre Schumann elmebaja, ám a hallatlanul szenzibilis Clara keményebb és erősebb volt mindennél és mindenkinél, aki csak körülvette. Talán túlzottan is kemény és túlzottan is erős. Miután férje az endenichi tébolydába került 1854-ben két évvel később bekövetkező haláláig mindössze egyszer látogatta meg, a gyászt és a fájdalmat pedig magába zárva koncertkörútra indult, s nem fél véleményt alkotni, önállóan dönteni, cselekedni és vállalni annak következményeit.

Eredeti cím: Clara S. Les secrets d’une passion
Kiadó: Európa Könyviadó
Fordította: Belia Anna
Megjelenés: 2009

Tetszési index: 67%

Agave 100

„Szinte napra pontosan öt éve jelent meg az első könyvünk. Az öt év alatt kiadtunk 99 könyvet, ez a századik. Benne pedig 14 novella az Agave mostani és jövőbeni szerzőitől. Ez az egyedülálló antológia az ötéves Agave ajándéka minden olvasónknak.

A kötetben szereplő szerzők: Ray Bradbury, Philip K. Dick, Neil Gaiman, Dennis Lehane, Roger Zelazny, Dashiell Hammett, Jim Thompson, Charles Willeford, Lawrence Block, Iain M. Banks, Susanna Clarke, Laurell K. Hamilton, Naomi Novik, Donald E. Westlake.”

Hogy akadtam rá: Tipikusan egyszerű sajtócsomag révén.

Miért: Mert a kiadó 5. születésnapját egy külön antológiával ünnepelte meg vagy, mert az Agave hagyományt teremtett abból, hogy igazán színvonalas science fiction-ok, fantasyk vagy krimik világába vezeti be az olvasókat? Mindegy, a lényeg, hogy nem csalódtam.

Másfél méter könyvespolc

Ha egy kiadó olyan szerzőkkel lepi meg az olvasókat, akik sokkal inkább kultikus írók, de legalábbis semmiképp sem sztárok, és olyan könyvekkel jelenik meg a piacon, mint A máltai sólyom Dashiel Hammettől, a Sosehol Neil Gaimantől, a Viharsziget Dennis Lehantól vagy Philip K. Dicktől az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal (a filmkedvelők kedvéért a Szárnyas fejvadász), akkor mindenféle botlást, esetleges bevételnövelő kiadást elnézhetünk neki.

Az antológia nem hiába landolt a kiadónál, mivel mindegyik titkot tartalmaz, vagy a szerzőről vagy a stílusról, mindnek van valami különleges hangulata, íze - esetlegesen vagy nem szerepeltek még antológiákban, vagy épp nem is (egyértelműen) novellák, vagy a kiadó kedvencei közé tartoznak. Jellegzetes, hogy mindegyik történet írójáról olvashatunk egy-egy oldalnyi terjedelmű ismertetőt, sőt néhányuk még személyes üzenetet is küldött a magyar olvasóknak (aminek valódiságát az én enyhén cinikus és nem kevésbé enyhén kritikus énem le is ellenőrzött). Ami miatt azonban igazán figyelemreméltó a könyv megjelenése, hogy az egyes szerzők vagy jogutódjaik Ray Bradbury kezdeményezésére ingyen járultak hozzá (az árán kívül) a megjelenéshez.

„Szörnyetegek reszkessetek! Sárkányok lesnek rátok!”

Az Agave 100 mindössze egyetlen meghatározott irányvonalat képvisel: a műfaji rendezettséget, ami három részre tagolódik. Az első harmadban krimiket lapozhatunk fel; ha valaki nem ismerné őket, most megtudhatja, mennyire csavart humorú Lawrence Block, milyen mesterien bánik a feszültségteremtéssel Dashiell Hammett és Charles Willeford, találkozhat Dennis Lehane kissé formabontón zakkant eredetiségével illetve Donald E. Westlake és Jim Thompson kellőképpen agyafúrtságával.

A (sajnos) legsoványabb középső harmadot a fantasy „uralja”, mindössze két történettel. Susanna Clarke rengeteg feljegyzéssel, kutatással, rövid novellákkal, kiegészítő történetekkel tarkított tíz évig írta A hollókirály című fantasy regényét. Az antológiában pedig ennek a történetnek egyfajta humoros kis kiegészítésével gazdagodhattam és mélyedhettem el a varázslatokban. A sárkányvilágban jártas Naomi Novik pedig betekintést engedett egy történetrészletébe, vagy egyfajta fanfic-jébe a saját regényeihez.

Az utolsó, és ismét terjedelmesebb harmad tartalmazza a sci-fi novellákat, illetve két szerintem egyik kategóriába sem sorolható írás. A vámpírvadász írásoktól híressé vált Laurell K. Hamilton írása (bár ő maga sci-fi-ként definiálja történetét) inkább egy súlyos és sötét társadalmi ítélet, amit még elképzelni is nehéz lehetett, nemhogy leírni, majd elolvasni. Neil Gaiman pedig a tőle elvárható módon kitett magáért, így sci-fiként aposztrofált paródiája csak látens szereplő a science fiction-ok világában, mert félig inkább a fantasyhoz húz, félig meg oda, ahova Hamilton sötét története: a feledhetetlen sehovába.

A kötetet záró novellák hozzák a szerzőktől kötelezően elvárható színvonalat és magaslatot. Ha valaki nem kedvelné a sci-fit, Ray Bradbury meseszövését olvasva biztos rákapna, Philip K. Dicktől noha olykor kiráz a hideg. Roger Zelazny írását még ízlelgetem, mert bár ritka intelligensen és filozofikusan ír a szerelemről valahogy kontakthibássá válok vele kapcsolatban. Végül elértünk az utolsó kapocshoz a könyv polcra tételéhez: Iain M. Banks-nek megbocsájtom, hogy nem novellával lepett meg minket olvasókat, mert az írása legalább sci-fi. A gondom mindösszesen az vele, hogy beleuntam (oldalakon keresztül ecseteli kitalált világát, melyben regénysorozata játszódik).

Kiadó: Agave Könyvek

Fordította: Gálla Nóra, Heinisch Mónika, Pék Zoltán, Roboz Gábor, Török Krisztina, Varga Bálint

Megjelenés: 2008

Oldalszám: 226

Tetszési index: 78%

Günter Ogger: A Fuggerek

„A Fuggerek a kor gazdasági életének úgyszólván minden ágazatát uralták… Egyetlen cégnek sem volt soha olyan befolyása Európa és a világ életére, mint nekik azokban az években, amikor a „Gazdag” Jakab tartotta kezében a hatalmat. V. Károly császár birodalmában, ahol a nap sohasem nyugodott le, nem volt nagyobb hatalmú férfiú az augsburgi kereskedőfejedelemnél – a császárt is beleértve.”

Hogy akadtam rá: Meg kellett vennem, muszáj volt. Tudtam, ha az enyém lesz, nem egyszer végigolvasom majd, hosszan böngészve, belemélyedve egyéb történelmi könyvekkel egyetemben.

Miért: Nem értek a közgazdasághoz. Így aztán megtanultam, hogy olyasmiről információkat gyűjteni és kibővíteni a tudásomat, amihez nem értek, a legjobb, ha a történelemhez fordulok. Az mindig bejön.

„Addig akarok pénzt keresni, amíg tudok!”
Mindennek megvan a maga eredete, olykor mondákkal körített titka. A fukar szavunk eredete például egészen a 16. századig visszavezethető. A híres német bankárcsaládnak, a Fuggereknek köszönhetjük, hogy a vámbérlő jelentésből egyenesen a fösvény szinonimájához juthattunk - néhány száz év alatt. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a Fuggerekhez kössünk olyan tulajdonságokat, amelyekkel a vámszedőket, jövedelembérlőket illettünk. Így a gazdasági és a társadalmi élet meghatározó szereplői zseniális és kíméletlen kölcsönzési és adóbehajtási szokásaikkal, pénzügyi újításaikkal, búcsúcédula árusításaikkal és bányák, vámok, sőt pénzverdék birtoklásaival akarva-akaratlanul a magyar nyelv szókészletét is bővítető augsburgi családnak köszönhetően a 19. század elejétől a fösvény és a zsugori értelemben kezdtük használni a fukar szót.

Hosszú évtizedek teltek el, azóta, hogy Günter Ogger megírta a takácsokból bankárokká avanzsált család történetét, ám a történelem csak a magyarázatokban, nézőpontokban változik, a lényeg megmarad: a Fuggerek döntései meghatározták a történelem alakulását.
A családtörténetet bemutató könyv címéhez hűen bemutatja a Fugger családot, elsősorban a vagyon alapítóját, a zseni Jakobot és unokaöccsét, Antont, aki képes volt a felépített birodalmat a zavaros időkben is fenntartani, sőt szigorú végrendeletével lehetővé tette, hogy a leszármazottak még ma is a több száz évvel ezelőtt létrejött gazdasági hatalomra alapozva mai is vagyonosnak mondhatják magukat.

Fugger formátumú Fuggerek
Az egyébként gazdasági újságíró szerző a vártnál jóval többel is szolgál: sok olyan alap gazdaságtani és szociológiai kérdésre választ ad, melyek eredete, ha fel is merül az emberben, ritkán szakít rá időt, hogy utánajárjon. Így megtudhatjuk, hogy honnan ered a többszörös könyvelés, hogyan alakult ki a hírszolgáltatás, miért folyik össze sokszor a gazdasági és a pénzügyi befolyás, honnan ered a lobbizás, hogy titkosszolgálatokat megszégyenítő hírhálózattal rendelkeztek, így sokszor már akkor lecsaptak egy-egy lehetőségre, amikor versenytársaik még nem is hallottak róla és hogyan jött létre és miért van szükség a szociális támogatási rendszerre (ők építettek elsőként szociális negyedet).

A Fuggerekre fel kell készülni történelemkönyvekkel (és az átlagosnál hosszabb idővel), de megéri, mert hiába szól gazdaságtörténetről egy családtörténettel körülölelve igazán remek, izgalmas olvasmány. Bepillantást nyújt a nemesek, az egyház vezetői és a nagyhatalmú bankárok erőjátékaiba, a hatalom erejébe és a kompromisszumok elfogadásába.

Kiadó: Kelly Kiadó
Fordította: Tihanyi Földeák Vera
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 352

Tetszési index: 69%

Fodor Ákos: Politika

Politika

hommage à W. S.

Kesze-kusza adó-vevők

össze-vissza adnak-vesznek:

összeadnak, visszavesznek,

visszaadnak, összevesznek;

s kik úgy hiszik: "Ők nem! nem Ők!

nem részesei e heccnek!"

- így adván az Előkelőt -:

mind ők fizetik a cehhet.

Cassandra Clare: Csontváros

"Jace hátranézett a válla fölött, miközben a szél csíkokat rajzolt a hajába. - Mire gondolsz? - kérdezte.
- Csak arra, hogy menyire más odalent minden most, hogy... Tudod, hogy látok.
- Odalent minden pontosan ugyanolyan - mondta Jace, és az East River felé irányította a motort. Ismét a Brooklyn híd felé tartottak. - Te vagy más.
Clary görcsösebben szorította a fiú övét, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre ereszkedtek a víztükör fölött. - Jace!
- Nyugalom. - Úgy tűnt, a fiú őrjítőén jól szórakozik. - Tudom, mit csinálok. Nem fogom vízbe fojtani magunkat."

Hogy akadtam rá: Egy ismerősöm ajánlotta (igen, Micimackó-effektus) én pedig azon nyomban beleszerettem, és birtokomba vettem.

Miért: Mert misztikus mese. Mert ahhoz képest, hogy mese és gyermek ponyvának tekintendő, gyönyörű jellemrajzok vannak benne, nem hiányzik belőle a humor, az önirónia, a kaland és a fantázia.

Mortal Instruments

Helyes, komor és szexi. Ez Jace. Zavart, elveszett és teljesen gyanútlan. Így
érzi magát Clary, mindaddig míg Jace be nem vezeti a saját világába.
Vagyis a történet tipikus tini állapotból indul el, adott egy átlagos tizenöt éves lány, Clary, aki nem elég szép, nem elég okos, nem elég extravagáns, viszont egyszer csak meglát valamit, amit senki más. Néhány hasonkorú tinédzser kivégez egy másikat (nem mindennapi módon). Na ők a jó fiúk, akik nem értik, hogy Clary miért látja őket, amikor a mundének (=átlag emberek) közül senki nem érzékelheti a jelenlétüket. Clary tisztában van vele, hogy hívnia kéne a rendőrséget, de gondja támad, hiszen nehéz leírni egy olyan gyilkosságot, ahol a test köddé vált, és a gyilkosok pedig mindenki másnak láthatatlanok. Csak neki nem. Nem kell megijedni, mert a gonosznak vélt tettesek elmagyarázzák, hogy ők Árnyvadászok, egy titkos harcos csapat (a féle meserendőrség), azzal a feladattal, hogy elűzzék a démonokat a földről. Ezzel be is indulnak az események, mivel huszonnégy órán belül Clary édesanyja eltűnik, Claryt pedig majdnem megöli egy groteszk démon... jönnek az árnyvadászok, élükön Jace-szel, az angyalok, a vámpírok, a démonok, a vérfarkasok, a tündérek és a warlockok, persze megspékelve egy kis igaz barátsággal és szerelemmel. Van itt minden, kérem szépen.

"Attól, hogy egy elektromos angolnát gumikacsának nevezel, még elektromos angolna marad, igaz? És isten óvja azt a szerencsétlent, aki úgy dönt, hogy megfürdik azzal a gumikacsával."

Hogy miért nem érdemes elolvasni? Mert olykor kusza, olykor megmosolyogtató és olykor gyermeki. De épp ez a jó benne – szerintem. Így aztán nem ajánlatos annak a kezébe venni, aki nem tud felengedni, álomvilágba csöppenni vagy csak a veretes, magasröptű anyanyelvű szépirodalom felé hajlik a kedve. Bizony, aki eleve előítélettel kezd neki, és a Twilight-vámpírokkal von párhuzamot Clare világával szemben, annak kész harakiri a Csontváros. Mert a gyors ütemű, drámai helyzetekben dúskáló színpadias dialógusok egy kis humorral, akcióval és más fantasy történetekre való utalásokkal kevert történet igazi mese, egy olyan urban fantasy, ami mindent latba vet azért, hogy a további három részre is vevő legyek majd.

„- És mi történik, ha feljön a hold? - kérdezte a lány. - Mind farkasokká változtok, vagy mi lesz?
Luke szája rándult egyet. - Nem egészen. Csak a fiatalok nem képesek irányítani az átváltozásukat, akik csak nemrég lettek likantrópok. A legtöbben az évek során megtanultuk, hogyan csináljuk. Most már csak a legerősebb telihold kényszeríthet átváltozásra.
- Szóval, ha nincs egészen telihold, csak kicsit érzed farkasnak magad? - kérdezte Clary.
- Mondhatjuk.
- Hát akkor nyugodtan dugd ki a fejed a kocsi ablakán, és lógasd ki a nyelved, ha úgy tartja kedved!
Luke elnevette magát. - Vérfarkas vagyok, nem golden retriever.”

Cassandra Clare jól kereső bulvárújságíró létére (vagy épp pont ezért)blogíróként kezdte a könyvírói pályafutását, méghozzá a Harry Potter szeptológiája indította be a fantáziáját és írta tovább (vagy egészítette ki) a varázslótanoncok történeteit.
Csakhogy a szerző kinőtte a fanfiction blog-kultúrát és saját műbe kezdett, igaz szabadulni nem tudott teljesen így a bajtársiasság, a felnőtt szereplők sokban hasonlítanak J.K. Rowling világához.
Ügyes a Könyvmolyképző Kiadótól, hogy lecsapott a teljes sorozatra továbbbővítve a náluk megjelenő misztikus-fantasy történetek körét, ám meglepő és eléggé téves, hogy A halál ereklyéi alcímet adta, talán Harry Potter után, szabadon.

Én mindenesetre hagyom magam mesefűzni, és míg a 2. 3. 4. rész magyar kiadása meg nem jelenik, a német változatot olvasom, mert a deutsche Presse is érdemesnek ítélte: Das fulminante Debüt der neuen Bestsellerautorin Cassandra Clare eröffnet dem Genre eine neue Dimension: Urban Fantasy – Die Fantasy des 21. Jahrhunderts!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Kamper Gergely
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 472

Tetszési index: 88%

Tóth Krisztina: Hazaviszlek jó?

"Én is két világnagy, repedt üveglap között lépegetek, kavarok. Ha nagyobb távlatból érzékelhetném saját mozgásomat, látnám, hogy a kép alsó széle felé tartó fürge, ázott részecske vagyok. Egy homokakváriumban élünk, odafent egy szórakozott kéz időről időre megfordítja a képet, aztán ereszkedik a sok kis szemcse egyfelé. Összetapadnak, szétválnak, sodródnak erre-arra, pompás, izgalmas alakzatokat öltenek a szürke lében. Kerülgetem a többi részecskét, csorgok ügyesen a Nyugati felé. Áthaladok egy zebrán, itt nagyobb a részecskesűrűség, aztán a hígabb közeg, a Cipőbolt feliratú ház irányába tartok. Belépek, végre nem kell ázni. A kirakat tele van ragasztva a leértékelést hirdető plakátokkal, az eladók mégis olyan döbbenten néznek fel, mintha szándékuk ellenére vonzották volna ide a vevőt. Az az érzésem, hogy neheztelnek a vásárlókra, elvégre nem azért tartanak nyitva, hogy bárki beálljon ide az áprilisi eső elől. Sok rohadt gyalogos: nem fedett buszmegálló ez, nem is menedékház. A délután is égő neonfényben érzékelem, hogy az üzletben viszonylag sok eladó van, ácsorognak a fal mellett. Egy részük nyilván tanuló, de mind olyan mozdulatlanok, mint egy rossz álom statisztái."


Hogy akadtam rá: Minden megvan benne, amiért érdemes a kezembe venni. Viszont ciki, nem ciki, nem nekem találták ki a heti magazint, amelybe a szerzőnő rendszeresen publikál. Persze, hogy birtokolni vágytam a novelláskötetét is.

Miért: Szerencsére nem csak a férfiak viszik el a hátukon a hazai kortárs irodalmat. Néhány morzsa a nőknek is kijut. Naná hogy olvasom őket, ha nem is mindet, sőt…

Azzal kezdtem, hogy ciki, nem ciki, nem nekem találták ki a heti magazint, amelybe a szerzőnő rendszeresen publikál - ellentétben az online oldalával, amivel volt szerencsém közelebbről is baráti viszonyba kerülni. És azzal kell folytatnom, hogy viszont ha már kezembe akad, Vekerdy Tamás és D. Tóth Kriszta írásai mellett Tóth Krisztináét sem hagyom ki. Mert üdítően szépen ír, mert élvezet olvasni, mert az író-költőnő azt írja le, arról ír, ami nap, mint nap megtörténhet(ne) velem és bárki mással, és mindazt a történetet, amit nagyon is valósnak és az enyémnek tudok be, vágyom tovább- és újraolvasni, nem számít hol és kik vesznek körül, el tudok mélyedni a világában, és egyszuszra elolvasni a novelláskötetét.

"Az Oktogonon a megálló üvegteteje alatt például három hajléktalan ül, egymásnak dőlnek és nézik a képet. Mindig ugyanaz, de azért kicsit mindig más is. A részletek átrajzolódnak, valami titokzatos erővonal időről időre megmutatkozik. Lehet figyelni, el lehet lenni vele."

Talán azért mert Tóth Krisztina költő (is) egy mondatában, rövid párbeszédében, a környezetével egyetemben, egy egész jellemrajzot - fizimiskástul vagy nélküle - képes átadni és bemutatni. Egy idő után már elveszítem a fonalat, és nem tudom személyes élményről olvasok vagy csak káprázat, és a szerző mutat be valami olyasmit, ami mindenkivel megeshet.

A finom humor (Nagy vonalakban a női szexualitásról, A Mansuelo-ügy), a dráma (Űrkutyák, Űrcica) szinte a legtöbb írásban jelen van, és kihagyhatatlan, a legszívfájdítóbb és torokszorítóbb történet a Szólánc, amely pofon vág, és gyomorremegést okoz, sírásra kényszerítő erővel hat rám és elhiteti velem, hatunk egymásra. Csak észre kell venni a másikat.


Kiadó: Magvető Kiadó
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 244
Tetszési index: 82%

Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból

„Amit valóban el szeretnék mesélni, az az a gazdagság, amellyel a gyerekek védekezni tudnak, végül is ellenünk, felnőttek ellen, az iskola ellen, az intézmények ellen.”

Hogy akadtam rá: Jelenleg a könyvrendelést részesítem előnyben, míg eddig órákat voltam képes eltölteni a könyvesboltokban, most ugyanezt online tudom megtenni. Köszönöm innováció!

Miért: Esterházyt olvasni hangulat és energia kell. Mert az ő nyelvezete nem engedi a lazsálást, viszont a stílusa, a mondanivalója mindig feldob és leköt. Akárcsak Hrabalé.


Könnyed-nehéz bírálatok
Nem könnyű, mert a publicisztikai írások mások, mint a novellák, regények, mert ezek az írások egy olyan idő(kor)szakot ölelnek fel és mutatnak be, melyek még ma is nagy hatással bírnak a mindennapjainkra, és legfőképp mert Esterházy Péter nevét kimondani is áhítattal lehet csak, nemhogy leírni vagy róla, a műveiről szót ejteni.
Esterházy játszik a szavakkal, alkotja őket és könnyedén helyezi őket oda, ahova akarja egy mondaton belül és mondaton kívül, úgy, hogy értelmükön, grammatikai helyességük csorba nem esik. Legyen szó a fociról, a családról, a politikáról vagy akár a közéletről mindig eltalálja a megfelelően frivol, ironikus hangot, és az aha-élményt, ami előbb-utóbb orrba csap a sorok közül. Az Elefáncsonttoronyból majdnem tíz év terméke, olyan publicisztikai írások, melyek 1988-tól 90-ig kéthetente jelentek meg a Hitelben, és bár mondhatja bárki, hogy régen volt az már, valljuk be, Esterházy akkori gondolatai, kritikus megállapításai ma is pont olyan aktuálisak, mint mikor íródtak, mert az eltelt 20 év kevésnek bizonyult a változáshoz és ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak.
„Két éven át írtam a Hitelbe ezeket a háromflekkeket, kéthetenként, 88. október 13-ától 90. szeptember 25-ig. Egyik-másik íráson lehetett volna talán igazítani, kiegészíteni, lábjegyzetelni, de végül is nem nyúltam egyikhez sem, mert az egészet akartam békén hagyni, nem akarva megzavarni azt az időt, amely itt, akár egy jó, régi premodern regényben vagy egy valóságos "naplóban": múlik. Mert mintha ilyen könyv lenne ez is: múlik benne az idő.”

Múlik benne az idő
De nem akárhogyan. Minden egyes gondolatnak megtalálható a maga egyedisége, érzékeny dinamikája az élénk, emelkedettségen át a földhöz ragadt összehangoltságig, a személyességtől a kellő távolságtartásig.
A háromflekknyi írások között találkozhattam a felelősségvállalással, Európa-házban való szobánk keresésével, rácsodálkozhattam Esterházy nyelvtanórájára, az ikes igékre és a pártra, a nosztalgiával elegyedett november 7-i ünnepség diszkrét bájára, a magyarság kérdésére: sértett vagy sértődött, iróniával telt bepillantást nyerhettem a saját könyvespolcunk rendrakási kísérletébe – nem, azóta sincs rend a könyvespolcaimon, de talán így van ez jól. Aztán egy váltás és vissza a politikához „Az átmenet” című írásban árnyalatnyi pátosszal átitatva szembesültem a szerzővel, a körülöttem lévő világgal, magammal: „De majd jó lesz vagy jobb lesz, ha nem így lesz, ha a szavak visszanyerik higgadtságukat, nagyvonalúságukat.” Ha ez a gondolat nem szabadságigénnyel és –tudattal teli, ha ez a gondolat nem bizakodó, nagyvonalú és jövőt látó, akkor semmi. Azóta eltelt már húsz év.

Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 174

Tetszési index: 82%

Firkairka

„…ha csigát rajzol az újság szélére, mély érzelmi bizonytalanságban van, fél?... ha dobozokat rajzolgat, konstruktív gondolkodás, észvezéreltség jellemző Önre, de lehet, hogy klausztrofóbiában szenved? …ha gyertyát vet papírra egy nő, az a vágy jele; a férfinél pedig a büszkeségé? Mert firkáink nemcsak jellemünkről, de rejtett freudi ösztönéletünkről is árulkodnak.”

Hogy találtam rá: Grafológusi tanulmányaim során mindig is nagy figyelmet fordítottam a firka- és rajzvizsgálat felé. Amikor Gulyás Jenő István Felnőtt firkák című könyve megjelent az elsők között voltam, akik birtokukba vehették.

Miért: Mert érdekel, és mert hozzátartozik a grafológiával kapcsolatos munkáimhoz.


Az idézet Gulyás Jenő József, Felnőtt firkák könyvének fülszövegéből való és mennyire sok mindent elárul. Nagyon ösztönös cselekedett a firkálás, hiszen ősidők óta rajzolgatunk a sziklafalakra színezett bottal, a homokba madártollal, krétával az aszfaltra és tollal egy papírlapra. Vagyis, ha ceruza, toll kerül a kezedbe, firkálgatsz bárhol, bármire: várakozás közben, telefonáláskor, unalmas értekezleten, újság szélére, könyv margójára, iratokra, amit csak találsz…

Hogy mikor és hogyan firkálsz?
Persze könnyű a válasz, önkéntelenül, unalomtól vezetve papírra vetett firkálás közben az agy általában valahol máshol jár, néha fel sem tűnik, hogy a kéz alkot valamit, és a végeredménynek, az elkészült műnek sem tulajdonít senki nagy jelentőséget, holott sok mindent elárulnak… Hiszen a firkák mesélnek, félúton járnak a kézírás és az agy által létrehozott képek között.

A papírra rajzolt ábrák, alakzatok, képek milyensége és mennyisége a létrehozásának körülményeitől is függ, mert mint ahogyan az írást befolyásolja a toll és a papírlap minősége illetve a körülménye, úgy a firkálást is befolyásolják mindezek - kiegészítve a gondolatok, ábrándozások irányával. A tudatos firkálás esetében, például activityzés közben rajzolsz egy házat, vagy utazás előtt bőröndöt, repülőt mintázol, nincs sok értelme a rajz pszichikai értelmezésén morfondírozni. Elég nyilvánvaló, miért egy ház rajzolásával bíbelődsz. A félig tudatos firkák tudatos és asszociatív elemeket egyaránt tartalmazhatnak, és valamivel már több mindent megmutat.
Az igazán érdekes firkák sokat és olykor meglepő dolgokat árulnak el. Ezek a spontán, intuitív módon született rajzok, amelyek minden előzetes gondolkodás, tervezés nélkül jelennek meg az agyban s majd a papírlapon, amikor igazából nem is vagy tisztában azzal, hogy mi késztetett a firkálásra, ugyanakkor maga a tevékenység és az elkészült eredmény bizonyos utóhatást fejt ki, esetleg megnyugtat, oldja a feszültséget, javítja a koncentrációt, segít kibontakoztatni a kreativitást, vagy épp ellenkezőleg, felzaklat, eltereli a figyelmet.

Az sohasem a véletlen műve, hogy milyen vonal vagy ábra kerül a papírra. Ám akár tudatosak, akár nem, választásaid és döntéseid tükrözik a személyiségedet. A firkálmányok a lelked mélyéről jövő jelképes üzenetek, gyakran elnyomott érzelmei kivetülései, amelyek a szimbólumok egész sorát foglalják magukba. A firkavonalak és formák tehát meglepően sok mindent elárulhatnak érzelmi-hangulati állapotodról.

Firkák és jelentések
Egyetlen szimbólum jelentéséből soha nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, játszani viszont mindig élvezet.
Van néhány ábra, melyet többen vetnek papírra újra és újra. Ilyen például a kocka, ami egyfajta jó értelemben vett kockafejűséget sugall, a rend, tervezés, rendszeresség szeretetét mutatja.
A fákat rajzolókat hosszan lehet elemezni. A lomb a fejet, vagyis az érzelmeket, értelmet, a szellemi szférák felé való nyitottságot fejezi ki, a törzs a fizikai testet, az ént, az egót mutatja, a gyökér pedig a tudatalatti szimbóluma, az ösztönélet érvényesülési felülete.
Az emberi arc sok mindent elárul, ha saját magadat firkálod, akkor önmagadról alkotott véleményedet ábrázolod, illetve azt, hogy mások előtt miképpen nyilvánulsz meg. Az arcok mindig az emberi kapcsolatokat fejezik ki, ha ismeretlen fizimiskát firkálsz, akkor viszonyaidat mutatod meg a külvilágnak.
A szív az érzelmek mély megélésének, életszeretetnek, mély érzéseknek kifejezője.
A virágcsokrok a romantikusságra, szentimentalizmusra való hajlamot és a gyorsan elhamvadó szenvedélyt mutatja, de lehet szeretetigény, érzelem-gazdag élet is.
A nap pedig az életerő, az aktivitás és az optimizmus jelképe.
A léggömb, lufi pedig blöffölésre való hajlamra utal, de előfordulhat, hogy mások hibáit nem nézi el. Alakjától függően pedig lehet akár szexuális félelem, szégyenlősség, képzelőerő is.

Margaret Mahy: Átváltozás

„Nem kellett hozzá boszorkányság, hogy az egész világ valószerűtlenné váljon a fejében, mintha énjének egyik fele szemmé vált volna, amely olvas, a másik fele pedig szereplővé, amely kijelölt útját járja a történetben. Méghozzá olyan szereplővé, aki éppen rádöbben, hogy nem teljesen valóságos: talán nem több egy bábnál vagy néhány papírra nyomtatott szónál.”

Hogy akadtam rá: Olykor nem árt a Földről felemelkedni, és olykor nem árt meséket, tinédzsereknek írott könyveket olvasni. A Micimackót is elolvasom minden évben legalább egyszer. Az Átváltozást pedig egy Micimackót kedvelő ismerősöm ajánlotta, persze hogy megvettem.

Miért: Borzalmas, hogy ma már az is közhelyesnek tűnik, hogy leírom: hazánkban jelenleg tombol a misztikumok, fantasyk divatja. Pedig… Margaret Mahy például 1984-ben írta meg az első boszorkányos ifjúsági regényét és később Hans Christian Andersen-díjjal tűntették ki a munkáiért. Gondoltam, akkor csak lehet benne valami.

Szlengmentes misztikum
Volt is, egy kicsi kis bűbáj, néhány varázslat, természetfeletti elemek alkalmazása és a csúf gonosz démoni szellem megjelenése. De mindenekfelett az emberi kapcsolatok és a felnőtté válás témája.
Elképzelhetőnek tartom, hogy a manapság már a vérrel-halállal-vulgaritással átitatott, szoftpornóhoz és földöntúli szerelmekhez szokott olvasóbázis kicsinylően tekint Mahy regényére, pedig, és épp ezért, üde színfolt az Átváltozás. Nem kell bonyolult, keresztül-kasul áthidaló történetfolyamot várni, hanem egy (olykor talán túlzottan is) egyszerű, könnyen érthető nyelvezettel megírt, mégis már-már költői szépségű leírásokkal, képekkel és népmesei elemekkel tarkított ifjúsági történetet. És akkor talán a mágia világát különlegesebbnek látom, mint ahogyan maga Mahy elképzelte.
„Egyik pillanatról a másikra megértette, hogy most másodszorra is megszületik, és ahogy a gondolat formát öltött benne, a szerpentin mintha megelevenedett volna, megragadta őt. Tartotta, űzte, satuba fogva lendítette előre, Laura úgy érezte, gondolatok, álmok és emlékek súlyával teli makacs feje ketté fog hasadni. Egyszer csak kijutott… a sötétbe.”

A boszorkány és a szellem
A történet szerint Laura Chant (már a neve is mesébe illő) totálisan egyszerű tipikus 14 éves tinédzser hétköznapjaiban van valami különös: megérzi az életében bekövetkező változásokat, eseményeket, alkalmanként jövőbe lát, és lassan kezd tudatára ébredni másságára és a boszorkák viselkedéseinek jelei is megjelennek rajta. A rejtélyes okokból kifolyólag előre látja, hogy öccsét hatalmába keríti egy magát régiségkereskedőnek kiadó szellem, és elkezdi magába szívni életerejét. Laura hamar rájön, hogy a normális orvosi tudás nem segíthet a testvérén és ő maga is kevésnek bizonyul a szellem elleni küzdelemben, ezért elkeseredésében és kétségbe esésében egy felsőbbéves iskolatársához, Sorensenhez fordul, aki a lány gyanúja szerint mágikus képességekkel rendelkezik.
A lázadó korszakában élő fiú magával rántja Laurát a misztikum világába, hiszen édesanyja és nagyanyja is boszorkányok, akárcsak ő maga. A lánynak kockázatos és felelősségteljes döntést kell meghoznia azért, hogy öccse életben maradjon, hiszen az átváltozás, vagyis a boszorkánnyá válás visszafordíthatatlan folyamat.

Vajon képes egy 14 éves ember felelősségteljes döntést hozni egy ekkora és ilyen súlyú kérdésben? Vajon mennyire van elszigetelve egy tinédzser a szüleitől, főleg, ha azok a válás utáni újrakezdés korszakát élik? Vajon hogyan és mit él át egy még nem felnőtt de már nem is kisgyerek az önmagára ébredés, az első szerelem megjelenése alatt? Igen, íme egy misztikumokkal övezett könyv, amiben a két fiatal boszorkány között szövődő szerelem nem keresi azonnal a beteljesülést és amelynek a fiatal főszereplője vállán nem az egész világ sorsa nyugszik, épp „csak” egy kisfiúé.

Kiadó: Animus Kiadó
Fordító: Dési András
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 192

Tetszési index: 76%